2010. szeptember 14., kedd

Eper a láthatáron

A mai nap meglepetése, hogy az egyik eprenövényen néhány szem majdnem érett eper figyel. Mivel ezek nem folytontermő eprek, ez igazán kellemes meglepetés, főleg úgy, hogy azért hajoltam le tüzetesebben megtekinteni, hogy láthassam, milyen szép pirosra színeződött a levele ... erre eper piroslott ott ...


Továbbá: ültettem mályvát - rózsaszín és piros növényekről szedett magokat, szintén reverse gg forrásból, a virágágyásba, összesen öt helyre 3-3 magot illetve a régi eperágyás egyik sarkába a maradék kettőt. Maradt még egy jópár, valószínűleg az első magbombák tartalma lesz - egy adag körömvirággal egyetemben.

Kiültettem joghurtos poharakba a palántázótálban levő kaktusz és pozsgássarjakat, és örömmel konstatáltam, hogy a kb két hónapja elszórt harlekinvirág magok kezdenek kicsírázni - már éppen mikor lélekben feladtam. Most az a nagy dilemma, hogy hagyjam őket kint telelni - tehát ültessem el szabadföldbe, vagy inkább csak jövő tavasszal.
(El ne felejtsek vinni egy longimammát keresztapunak!)

Elültettem a fokhagymát is, szám szerint 33 gerezdet, előzetes számítások szerint ez kb fedezi egy éves szükségletünket. Nincs belekalkulálva (most jut csak eszembe), hogy kellene még kb 6 fej, hogy a következő évi ültetéshez való termés is meglegyen. S hogy miért ősszel ültetem el a fokhagymát tavasz helyett? Mert így már ősszel átszőhetik a gyökerei az eperágyást - a fokhagyma elsődleges feladata nálunk ugyanis az eper védelme, és csak másodlagos a termése, mivel azt egyelőre úgyis kapunk dögivel Zalacsányból ...
(A fokhagyma nagyon hatékony antibiotikumot tartalmaz, ami megvédi az epret a penészedéstől.)

A cukkinin még van egy 15 centis termés, holnap leszedem és megsütöm, aztán valószínűleg off, gyanúgy a patiszon is, csak arról egy termést sem sikerült idén aratni. Milyen érdekes, hogy tavaly ugyanott volt, mint most, és két növény annyit termett, hogy nem győztük enni és ajándékozni. ezért ültettem idén csak egyet. Persze lehet hogy azért nem is termett rendesen?!? Kettesével kell ezeket, na. Mindig tanul az ember, főleg ha kertészkedik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése