2010. szeptember 6., hétfő

Kaktuszágyás és mai egyéb

A múltkori kaktusz-hátraültető-akció után (hű, most nézem csak, hogy nem is írtam róla) pár nappal kitaláltam, hogy fogok csinálni egy igazi kaktusz ágyást, amilyet a nagyok, hogy a földbe vannak süllyesztve a cserepek. És bónuszként, hogy ne kelljen sokat agyalni a hőmérsékleteken (bár ma meglepően jól sorba rendeztem őket) az egyes hőmérsékleti kategóriákat egy sorba rakom. Lett tehát 5 sor - egy kinttelelős (télálló fügekaktusz - Zoli féle és zsákai meg egy kísérleti longimamma), egy -5 fokig egy 0 fokig egy 5 fokig és egy 10 fokig. Lehetne még egy 15 fokig-os is, de amelyik nem bír ki 15 fokot azt általában ki sem hozom a lakásból.





 Ígyhát a fűszeres kert mellett felástam egy kb 150*150-es részt, szórtam bele egy kis maradék kavicsot meg homokot, hogy lazább legyen és a télállókat beleültettem, a többit meg cseréppel együtt a földbe süllyesztettem.

És hogy teljes legyen a kép, félreraktam 9 zsákai fügekaktusz sarjat, és "belopom" majd az út túloldalán levő simeretlen rendeltetésű szocreál irodaház előtt álló nagy kő virágtartókba - tervben volt amúgy is , hogy frissítem, de megcsinálták helyettem - rendesek ezek a fehérváriak, na.

És az egyébről, hogy ne írjak már egy negyedik posztot is ma - voltunk délelőtt a gyerekekkel a kertészetben - nem kis feltűnést keltve, mint mindig, a két nagy a motorokkal randalírozott körbe-körbe, Juli aludt, őt meg kicsisége okán csodálták. Krizantémot szerettem volna venni, mert a szomszéd beszerezte a maga "lángnarancs" színűjét, és ettől mindig kedvet kapunk mi is, de nem volt, csak citromsárga olcsón meg gyönyörű bordő 1800-ért. Úgyhogy vettünk inkább 5 árvácskát a' 120 Ft meg egy ismeretlen nevű négyszirmú évelőt - aki tudja mi ez, szóljon.


Továbbá egy csomag (öt db) csillagfürt színkeverék - még jó, hogy írtam az előbb, hogy nem nagyon szoktam növényeket venni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése